|
Nem fizetik a diákhitelt az angol diákok
Közel 400 ezer diplomás az első 7 évben nem fizeti vissza az egyetem elvégzéséhez felvett pénzösszeget, mivel ebben az időszakban még nem keresnek a 15 ezer fontos (4,83 millió forint) határ felett.
A helyzet az utóbbi egy évben még rosszabbá vált, mivel a rossz gazdasági körülmények közé szoruló cégek egyre kevesebb embert alkalmaznak, így az új generáció, azok akik most jöttek vagy jönnek ki az egyetemről sokkal jelentősebb munkanélküliséggel kénytelen szembenézni.
A diákszervezetek vezetői emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az olcsó hitelek ígérete egyszerűen elpárolgott, miközben az infláció elérte a 4,8 százalékot. A politikusok egyre inkább kénytelenek a helyzettel foglalkozni, mivel a kifizetett 20 ezer fontos (6,44 millió forint) hitelek egyre lassabban érkeznek vissza, egyre kevesebben tudnak fizetni.
A miniszterek becslései szerint a diplomások egész életükben közel 100 ezer fontot (32,2 millió forint) keresnek, de az adatok szerint az első hét végben harmaduk egyszerűen nem keres annyit, hogy abból a diákhitelre is jutna.
Az 1 237 300 diákból, akik hitelt vettek fel az tandíj bevezetése miatt, eddig mindössze 384,3 ezren kezdték el visszafizetni tartozásukat. Sokak szerint pedig ahogy a pénzügyi válság mélyül, a diákok helyzete egyre rosszabb lesz.
|